KISMARJAI REFORMÁTUS TEMPLOM

A Tiszántúli Református Egyházkerület, az „Orando et Laborando – Imádkozva és dolgozva” című turisztikai attrakció fejlesztésre irányuló GINOP-7.1.4-16-2016-00014 azonosítószámú projekt keretében 1.496.818.373 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.

A Debrecen- Kistemplom és Szatmárcsekei Református Templom ünnepélyes projektzárását követően  2022. november 6-án, vasárnap a Kismarjai Református Templomban is sor kerül a projektzárásra a  hálaadó istentiszteletet követően. A Tiszántúli Református Egyházkerület turisztikai fejlesztése, a  magyar reformáció egyházi örökségét mutatja be hat helyszínen. A projekt keretében a magyarországi  reformáció történetében kiemelt jelentőségű templomok újultak meg, és a mai kor elvárásainak  megfelelő attraktív és interaktív kiállításokkal várják hamarosan a látogatókat, akik megismerhetik azt a  különleges egyházi kulturális örökséget, amely felbecsülhetetlen nemzeti, történelmi, egyházművészeti,  valamint muzeális értéket képvisel.  

A Magyarország kormánya és az európai unió által támogatott fejlesztés közel másfél milliárd forint  támogatásból valósul meg. 

Az Egyházkerület, mint konzorciumvezető, konzorciumi partnerségben megvalósuló fejlesztés  keretében a magyarországi reformáció kivételes múltú templomai újultak meg Kismarján, Létavértesen,  Szatmárcsekén, valamint Debrecenben az Egyetemi Templom, a Kistemplom, és a Kossuth utcai  „Verestemplom”. 

A helyszíneken különleges kiállítások különböző formákban mutatják be a reformáció emlékeit,  történelmi jelentőségű klenódiumokat, tárgyi örökséget, kordokumentumokat, a látogatók interaktív  módon szerezhetnek fontos történelmi és kulturális ismereteket, közelebb kerülhetnek a magyarországi  reformáció örökségéhez és jelenlegi életéhez. 

A fejlesztések célja, hogy a debreceni, létavértesi, szatmárcsekei és kismarjai református templomok  és környékeik turisztikailag is népszerű látogató hellyé válhassanak. A fejlesztés jól illeszkedik a  Tiszántúli Református Egyházkerület által elindított Religio et patria – szabadság, hitvallás, alkotás  névre hallgató turisztikai program célja a reformáció szerteágazó és hihetetlen gazdag egyházi,  történelmi, kulturális, szellemi, művészeti örökségének bemutatása.  

Hogy miért ez a hat templom szerepel a fejlesztési programban, arra a válaszokat a történelmükben  találjuk:  

Kismarja 

A Kismarját a 15. századtól birtokolta a Bocskai család, Bocskai István fejedelem számára pedig  különösen kedves volt a település. 

1944-ben több emléknek nyomaveszett, ezekben a vészterhes időkben szállították ismeretlen helyre  Bocskai fejedelem adománylevelének eredeti példányát is, melyet a közösség addig soha nem adott ki  a kezéből. Nagy szerencse, hogy az iratnak több hiteles másolata is fennmaradt.  Az ugyancsak a fejedelem által adományozott, 1606-os datálású pecsétnyomó úgyszintén rejtélyes utat  járt be, míg egy ismeretlen személy megvásárlásra ajánlotta a Déri Múzeumnak. A kismarjai templomban látható kriptát végrendelete szerint Bocskai István építtette, az utódok számára  mindössze a lépcső földdel való betömését, valamint a padozat kikövezését szabta.  

2004-re a történelmi dokumentumokon túl már csak a helyi  hagyományok tartották számon a templom belsejének titkát.  A régészeti feltárás nyomán azonban előkerült az Úr asztala  alatti helyen a Mátyás uralkodásának idején, mérnöki  pontossággal tervezett késő gótikus, reneszánsz kripta.  

A kriptát feltehetően az új templom építésekor, 1804-ben  dúltak fel, a boltozatot felülről áttörve.  A sírrablók figyelmét néhány kisebb tárgyon kívül elkerülte  két gyűrű, melyek másolata megtekinthető a kiállítási  vitrinben.  

Hiteles, 1602-ből származó ábrázolás alapján készült el és látható a templomban a Bocskai-kori,  középnemesi női viselet rekonstrukciója. A hölgy ruházatán jól látható a német-spanyol divat hatása,  főként a dúsan redőzött, többrétegű nyakfodor révén. Dúsan ráncolt, alján skófiummal díszített  selyemdamaszt szoknyája azonban magyar módra harang alakú, elöl csipkés köténnyel takarva.  Főkötője is magyar divatú, arany hímzéssel és gyöngyökkel díszített. 

A Kistemplom különleges látnivalója a tornyában két későbbi társával ma is imára hívó az 1616-ban  Sárándi Miklós, Kismarja bírája által öntetett Bocskai harang. 400 éves múltja miatt kivételes, történelmi  értékű látványosság, amelyet a mezőváros pecsétjének ábrázolása díszíti, a karszékben ülő, kezében  buzogányt és kardot tartó fejedelem képével.  

A fejlesztés célja az volt, hogy a már meglévő egyházi kulturális örökség, amely felbecsülhetetlen  nemzeti, történelmi, egyházművészeti valamint muzeális értéket képvisel, egyre szélesebb körben  váljon ismertté és egyre látványosabb és interaktívabb formában jelenhessen meg az érdeklődők  számára a mai kor kihívásainak megfelelően. A projekt megvalósulása jelentősen hozzájárul ahhoz,  hogy az említett helyszínek turisztikailag is közkedveltebb látogató helyszínekké váljanak, és a látogatók  interaktív módon szerezzenek értékes, történelmi és kulturális ismereteket, élményeket. 

A projekt minden helyszínen több elemből tevődött össze, többek között építési beruházásokból, melyek  lehetővé tették a megfelelő körülményeket a turisztikai attrakciók megvalósulásához. A marketing eszközök hozzájárulnak a megvalósulási helyszínek népszerűsítéséhez, a turizmus fellendüléséhez az  egész térségben. A minél magasabb színvonalú turisztikai attrakciók biztosítása érdekében sor került kiállítási, installációs, hang, fény-, és vizuáltechnikai eszközök alkalmazására is. 

Megvalósult a templomok látogatóbarát fejlesztése, melynek köszönhetően látványos kiállítások  különböző módokon adnak számot a reformáció egyházi, történelmi, kulturális, művészeti  jelentőségéről, örökségéről, ezen örökséghelyszínek felfedezését pedig tematikus túraútvonalak segítik  és kötik össze. 

Az „Orando et Laborando”. című egyházi turisztikai fejlesztés által a helyszíneken megjelenő interaktiv  és hagyományos kiállítási elemek, a templomok és gyülekezetek története, a „Kreatív” reformáció, avagy „Religio et Patria” – Szabadság, Hitvallás és Alkotás című, számos más református templomot  felölelő egyházkerületi programhoz kapcsolódik. 

A helyszíneken a templomok, a település vagy gyülekezetek jellegzetességeinek, érdekességeinek  játékos módon történő bemutatása is fontos cél volt, a minél szélesebb korosztály bevonásának  érdekében, valamint Kismarján és a debreceni Kistemplomban „Toronytúra” is színesíti a kiállítást. 

A reformáció elsődlegesen Európában, majd innen tovább terjedve világszerte formálta a keresztyénség  arculatát. Az egyházi életen túl meghatározóan alakította a modern kori ember világképét. Hatásai  markánsan érvényesültek a nemzeti művelődésben, az oktatásban, a művészetben, tudományban,  társadalmi és magánéleti kapcsolatokban, fontos szerepet játszott a gazdasági és politikai közélet  formálódásában. E hatások különösen erőteljesnek bizonyultak az Alföld térségének életében. A  szabadságjogok kiterjesztésében betöltött szerepe kapcsán ki kell emelnünk, hogy Európa legtöbb  protestáns közösségéhez hasonlóan, a mi eleinknek is sok áldozatot kellett vállalniuk hitvallásuk,  egyházi és iskolai autonómiájuk védelmében. A vallásszabadság érdekében folytatott kitartó küzdelmük  a Bocskai-szabadságharc után ismételten összekapcsolódott a haza szabadságának biztosításával. E  meghatározó történelmi események fontos helyszíne, többször kiindulópontja volt a Tiszántúl. A  reformáció hatásai térségünkben ugyancsak gazdag művelődési életet és művészeti alkotótevékenységet bontakoztattak ki. Ezt tetten érhetjük a nyomdászat, az iskolakultúra fejlődésében, a legkülönbözőbb művészeti ágazatok és korszakok alkotói,  alkotásai tekintetében. Jelenléte figyelemfelkeltő módon  érvényesült az irodalom, a zene vagy éppen az  iparművészet területén. A református templomok e gazdag,  szerteágazó örökség őrzői és kitüntetett emlékezethelyei.  Templomok, ezek berendezési tárgyai, istentiszteleti  eszközei e gazdag, szerteágazó örökség őrzői és kitüntetett  emlékezethelyei. Külső fényűzést kerülő megjelenésükkel együtt, sok esetben különösen gazdag tárházai e belső, tartalmi értékteremtésre törekvő művészi  alkotótevékenység érvényesülésének. A kiállítások ennek a ma is élő és ható, a maga nemében  egyedülálló történeti, művelődési és művészeti hagyománynak a jellegzetes vagy éppen különleges  példáira hívják fel a figyelmet.  

Projekt eredményei:  

a templom belső terének és külsejének felújítása, füvesítés, a torony látogathatóvá tétele és  padfűtés kialakítása 

A program keretében megtörtént a templom látogatóbarát fejlesztése, melynek köszönhetően  látványos kiállítások adnak számot a reformáció egyházi, történelmi, kulturális, művészeti  jelentőségéről, örökségéről, ezen örökséghelyszín felfedezését pedig tematikus túraútvonalak  segítik. A templom látogatóbarát fejlesztése, ezen belül hang,- fény és vizuáltechnikai  fejlesztések, turisztikai kiállítás és a látványosságok népszerűsítését szolgáló marketing  anyagok készítése valósult meg. 

A kiállítások egyszerre több érzékszervre hatnak, hiszen a fények, a vizuális élmények mellett  az akusztikai hatások, a zenei élmények és hangeffektek kapnak jelentős szerepet. 

A következő egységek jelennek meg a helyszínen: 

  1. A templom történetének ismertetése, a gyülekezet sajátossága  
  2. „Kreatív” reformáció avagy Hitvallás és Alkotás  
  3. Toronytúra 
  4. Utalás és motiválás a többi helyszín megtekintésére vonatkozóan 
  5. „A templom és a gyülekezet sajátosságainak interaktív módon történő megismertetése 

 

Nyilvánosság biztosítása: 

A „Széchenyi 2020 Kedvezményezettek Táj. Köt-ei útmutató és arculati kézikönyv „KTK 2020”  dokumentumban előírtaknak megfelelően kerülnek megvalósításra. 

· Kedvezményezett neve: Tiszántúli Református Egyházkerület

· Projekt címe: „Orando et laborando – Imádkozva és dolgozva”

· Szerződött támogatás összege: 1 496 818 373 Ft

· Támogatás mértéke: 100%

· A projekt tényleges/tervezett megvalósítási időszaka: 2017.12.01-2023.01.31.

 

További információ kérhető: 

Kiss Emese 

Elérhetőség: telefonszám: +36 70 457 9367  

e-mail: emese.kisss@gmail.com 

Deák Attila 

Elérhetőség: telefonszám: +36 30 355 7076  

e-mail: deak.attila@ttre.hu